A nagy visszatérő North Wilkesboro és teljes története

A legendás helyszín, ahol 25 éve nem járt a Cup Series.

A North Wilkesboro Speedwayt több évnyi elhagyatottság után újjáélesztették és kellő fejlesztést hajtottak végre ahhoz, hogy a mai szabványoknak megfelelően alakítsák át úgy, hogy közben megőrizzék Amerika egyik történelmi rövid ováljának klasszikus ízét.

A szeszcsempészek otthona

A helyi vállalkozók által 1946-ban létrehozott pálya első versenyét idősebb Bill France, a NASCAR alapítója rendezte, és 1949 és 1996 között minden évben NASCAR-versenyeket tartottak, ráadásul 1950-től évente kettőt, kivéve 1956-ot, amikor a pálya újraburkolására készültek.

A North Wilkesboro Speedway ugyanolyan szilárdan része a stock car versenyzés nagy múltjának, mint Daytona, Talledega és Bristol; sőt, a Martinsville Speedway mellett ez az egyetlen olyan pálya, amely az 1949-es NASCAR-szezon kezdete óta a mai napig nyitva van.

Elhelyezkedése szinte kínálja magát a sportágnak; North Wilkesboro városa és Wilkes megye az 1920-as években, a szesztilalom idején kialakult, több millió dolláros iparág miatt kapta a “moonshine capital of America” nevet, amit valahogy úgy lehetne fordítani, hogy “a pancsolt szesz amerikai fővárosa”. Ahogy a NASCAR-bajnok és helyi születésű Benny Parsons fogalmazott:

“Higgyétek el, a 30-as, 40-es és 50-es években nem volt mit csinálni Észak-Karolina hegyeiben. Vagy egy harisnyagyárban, vagy egy bútorgyárban dolgoztál, vagy whiskyt készítettél”.

A szeszcsempészek a büntetőeljárást és a személyes biztonságukat is kockáztatták, hogy tiltott italokat szállítsanak. Mivel rendkívül ügyes sofőrök voltak, folyton vitatkoztak arról, hogy ki a leggyorsabb, ami nem hivatalos versenyek megrendezéséhez vezetett. Ezek a futamok gyakran nagy tömegeket vonzottak, ebből pedig kialakult az amerikai autóversenyzés egy olyan ága, melyet ma NASCAR-ként ismerhetünk.

Ilyen háttérrel elkerülhetetlen volt, hogy North Wilkesboro saját helyszínt alakítson ki az ilyen jellegű versenyek megrendezésére. Ennek megvalósításában kulcsszerepet játszott a Wilkes megyei  üzletember, Enoch Staley. Staley 1945-ben részt vett egy dél-karolinai versenyen, amelyet idősebb “Big Bill” France szervezett. A futam után Staley úgy döntött, hogy pályát épít Wilkes megyében, és France támogatását kérte a versenyek népszerűsítéséhez és lebonyolításához.

Staley néhány befektetővel együtt mezőgazdasági területet vásárolt North Wilkesboro közelében, hogy elkezdhesse a pálya építését. A csoport kezdeti 1500 dolláros befektetése azonban nem volt elegendő az eredeti tervek megvalósításához, így az elkészült pálya rövidebb, mindössze 0,625 mérföld, ráadásul szabálytalanabb is lett a megálmodottnál. A nyomvonal nem volt tökéletesen szimmetrikus, a földterület rendezése közben pedig annyira siettek, hogy végül a kapkodás miatt, teljesen véletlenül alakult ki a jellegzetes lejtős első és az emelkedő hátsó szakasz.

Az ötnyolcad mérföldes, akkor még salakos borítású helyszín végül 1946 végén készült el. A NASCAR-legenda és a helyi ász, Robert Glenn “Junior” Johnson szerint az első verseny nem hivatalos esemény volt a helyi szeszcsempészek között, akik áldásukat adták az új pályára.

A NASCAR megalakulásának 0. pillanata

Az első “hivatalos” esemény egy 1947. május 18-án megrendezett Modified verseny volt. A Bill France által támogatott hétvégén selejtezőket is rendeztek a főfutam előtt. A pálya azonnal sikert aratott a rajongók körében, a 10 000 eladott jegy messze meghaladta az előzetesen várt 3000 darabot. A győzelmet a szeszcsempész Fonty Flock szerezte meg, aki a pole pozícióból indult.

blank
Daytona Beach, Streamline Hotel, 1947 – Pályatulajdonosok találkozója, ahol magalakul a NASCAR| Fotó: ISC Archives/CQ-Roll Call Group (Getty Images)

Közvetlenül a verseny után Bill France a Wilkes Hotelben tartott egy találkozót Staleyvel és több más pályatulajdonossal a belvárosban, ahol felmerült egy szövetség létrehozása a stock car versenyek engedélyezésére és népszerűsítésére. A javaslat támogatásra talált, és a promóterek mindannyian megegyeztek abban, hogy az év későbbi szakaszában ismét találkoznak egy daytona beach-i szállodában. Ez a találkozó meg is valósult, ahol megállapodtak abban, hogy létrehozzák a National Association for Stock Car Auto Racing, azaz a NASCAR nevű szervezetet, amely szabályokat dolgoz ki, és minden évben megkoronázza majd az országos bajnokot. Bill France lett az elnök, és Staley támogatásáért cserébe (aki ezen az eseményen nem tudott személyesen részt venni) beleegyezett, hogy North Wilkesboro évente legalább egy versenyt rendezhet az új szériában.

Ahol az első bajnokság lezárult

Bill France és a NASCAR betartotta ígéretét, így a North Wilkesboro Speedway adott otthont az 1949-es NASCAR Strictly Stock Division nyolcadik és egyben utolsó fordulójának. A Wilkes 200-ra 22 versenyző nevezett, a pole pozíciót Kenneth Wagner szerezte meg Lincolnjával, 57.563 mérföld/órás sebességgel. A versenyen Bill Blair vezette a legtöbb kört Cadillacjével, de az autó 20 körrel a vége előtt meghibásodott. Bob Flock egy Oldsmobile-ban több mint egy amerikai futballpályányi különbséggel nyert Lee Petty Plymouth-jával szemben. Fonty Flock a harmadik helyen végzett egy ’47-es Buickkal. Robert “Red” Byron nem ért célba, de a napot így is az első NASCAR-bajnokként zárta.

1951-ben Staley már a pálya üzemeltetésére kezdett összpontosítani, mint fő tevékenységére; ettől az évtől kezdve már két NASCAR-futamot rendeztek, és ez a hagyomány egészen 1996-ig tartott, kivéve az 1956-os egyetlen futamot, amikor a pálya az aszfaltozásra készült. Az egyik versenyt tavasszal, általában március végén vagy április elején, míg a másikat ősszel, általában szeptember végén vagy október elején tartották.

Egy évvel később Jack Combs (akinek bevételei a szeszcsempészetből származtak) beszállt az üzletbe és társtulajdonos lett. A Staley és a Combs családok így évtizedekig uralták North Wilkesborót.

A Staley családot 1958-ban súlyos tragédia érte. Az alapító, Enoch Staley öccse, Gwyn egy Richmondban rendezett stock car verseny során életét vesztette. Az ő tiszteletére a Wilkes County 160-at Gwyn Staley 160-ra nevezték át, ezt pedig egészen addig megtartotta, míg a modern szponzori megállapodások miatt az esemény 1979-ben fel nem vette a Holly Farms cég nevét.

blank
1961 április 16. – Rex White (balra) és csapatfőnöke Lewis Clements (jobbra) a győztesek utján a North Wilkesboro Speedwayen, miután megnyerték az első Gwyn Staley-ről elnevezett versenyt | Fotó: ISC Images & Archives (Getty Images)

Jegyeket a csirkeólból

A pálya felszereltsége kezdetben rendkívül primitív volt: a pálya belseje kukoricatáblákkal volt tele, a jegypénztár pedig egy régi csirkeól volt. A rajongókat azonban ez csöppet sem érdekelte, mert a szoros, nagy csatákkal vegyített versenyek közvetlenül a szemük előtt zajlottak. A nézők mindössze néhány méterre ültek az akciótól, és alig volt több, mint egy fakerítés, ami megvédte őket.

Idővel azonban a pálya fejlesztésekbe kezdett, de az alapelv továbbra is az volt, hogy a rajongók számára közvetlenek és elérhetőek maradjanak a versenyek. Tribünöket építettek, majd bővítették is azokat, hogy növeljék a kapacitást, valamint a kényelmet. A nyugati lelátó székeket kapott, amely betonlapokat váltott fel, ezt követően pedig a déli tribünt bővítették, hogy akár 60 000 néző befogadására is alkalmas legyen a létesítmény. 1988-ban még a kukoricatábla is eltűnt, hogy legyen helye a garázsoknak és egy elektronikus eredményjelző toronynak, amely a NASCAR-ban használt utolsó kézi eredményjelzőtáblát váltotta fel.

blank
Fotó: North Wilkesboro Speedway

Volt néhány igazi úttörő fejlesztés is, a North Wilkesboro Speedway volt az első, amely légkondicionált, üvegezett VIP-páholyokat épített, jóval azelőtt, hogy a NASCAR versenynaptárában szereplő többi pálya gondolt volna erre. Öt lakosztályt építettek a célegyeneshez 1979 és 1991 között, egyet kifejezetten Enoch Staley számára, 1995-ben pedig újabb, modernebb lakosztályok kerültek átadásra a pálya hátsó részén.

Staley és Combs mindvégig szem előtt tartották a költségeket, ami azt jelentette, hogy a jegy- és koncessziós árakat alacsonyan tudták tartani, miközben a kempingezésért soha nem kellett fizetni. Ezek tették a pályát az egyik legolcsóbb látogatható helyszínné a NASCAR naptárában. Amíg elég volt a bevétel a karbantartásra és a fokozatos fejlesztésekre, addig a tulajdonosok elégedettek voltak.

Nehéz idők

Az 1960-as és 70-es években az autók folyamatosan fejlődtek és a gyorsabb pályák kezdték uralni a NASCAR naptárát, ahogy a sportág országos népszerűségre tett szert. Az 1970-es évek közepére North Wilkesboro úgy kezdett kinézni, mintha elavult lenne, egy régi idő hírnöke.

Míg az 1975-ös Daytonában rendezett futam győztese 250 000 dollárt gyűjtött be munkájáért 110 000 rajongó buzdítása mellett, addig egy north-wilkesborói diadalért mindössze 50 000 dollárt adtak. Mivel a pálya akkoriban alig tudott 15 000 nézőt befogadni, nehéz volt nagyobb kifizetéseket garantálni. A szponzori megállapodások bizonyos mértékig segítettek, azonban az idő előrehaladtával a Cup Series állandó versenyzői rájöttek, hogy North Wilkesboro sok ütközést és ezzel együtt kárt is hozó versenyeinek kockázatai meghaladták a hasznot.

blank
1983 április 17 – Junior Johnson (balra) és Darrell Waltrip (jobbra) a győztesek útján | Fotó: ISC Images & Archives (Getty Images)

A pálya az 1970-es és 80-as években új életre kelt, amikor a NASCAR Baby Grand Series (később Goody’s Dash Series) otthona lett. Ebben V6-os motorral hajtott autók versenyeztek viszonylag rövid távokon. A sorozatnak kezdetben 1973-tól kizárólag North Wilkesboro adott otthont, majd 1975-től, amikor a NASCAR elkezdte szárnyai alá venni, más helyszínekre is átkerült. Ennek ellenére az eredeti otthonában összesen 37 futamot rendeztek, amelyeken Dean Combs (a pálya tulajdonosának, Jack Combsnak a fia) bizonyult a mesternek 15 győzelemmel.

Azok a fránya 90-es évek

North Wilkesboro továbbra is évente két Cup Series versenynek adott otthont, bár a NASCAR egyre inkább elüzletiesedő világában a pálya évről évre egyre inkább háttérbe szorult. A nagyobb és újabb helyszínekhez szokott rajongók elvárásai megváltoztak. Az a furcsa vidéki varázs, amely egykor a pályát érdekesként jellemezte, mostanra már kissé visszatetszőnek bizonyult, mivel a nehéz megközelíthetőség és a helyi szállodák hiánya elriasztotta a nézőket.

Néhány csapat ezidőtájt úgy döntött, hogy kihagyja a North Wilkesboro-i fordulókat. Darrell Waltrip, aki akkoriban versenyző és csapattulajdonos is volt 1996-ban így nyilatkozott az Associated Pressnek:

“Még ha meg is duplázzák a díjat, akkor is nehéz lenne fedezni a költségeket, amelyek akkor merülnek fel, amikor ilyen kis versenypályákra megyünk. Összetörjük az autókat, összeverekedünk, elszabadulnak az indulatok, ez egy ilyen aréna. Nem akarjuk elhagyni a gyökereinket. Nem akarjuk elhagyni azokat az embereket, akik segítettek nekünk eljutni oda, ahol most vagyunk, de az idő halad előre. Azt hiszem, ezt nevezzük fejlődésnek.”

Enoch Staley a pálya megálmodója és alapítója 1995 májusában, 77 éves korában elhunyt. Nem kellett sokáig várni, hogy más pályatulajdonosok is érdeklődjenek a pálya tulajdonjoga iránt – pontosabban a két Cup Series-időpont iránt, amelyet a helyszín még mindig élvezhetett.

Új tulajdonosok érkeztek, lezárult egy korszak

Bruton Smith-t, aki a Charlotte Motor Speedway 1959-es megnyitása után építette fel Speedway Motorsport birodalmát, korábban Enoch Staley visszautasította, amikor felajánlotta, hogy megvásárolja a pályát. Staley hajthatatlan volt, olyannyira, hogy utasította a családját, hogy soha ne üzleteljen Smith-szel.

blank
1996 április 14. – Terry Labonte #5, Eton Sawyer #27, Mark Martin #6 és Bobby Hamilton #43 a First Union 400 rajtjára készülve | Fotó: North Wilkesboro Speedway / ISC Images & Archives ( Getty Images)

Smith ettől nem tántorodott el, Staley halála után felkereste a Combs családot, és ajánlatot tett az üzlet felére. Az volt az alku, hogy North Wilkesboro továbbra is nyitva marad és fejlesztéseket kap, de egy kupadátumot áthelyeznek az új Texas Motor Speedwayre 1997-től. Körülbelül egy hónappal később az üzletet 6 millió dollárért kötötték meg.

Amikor Staley-ék ezt megtudták, megdöbbentek és aggódtak, hogy nem fognak megfelelni a multimilliomos üzleti partnerüknek. Ennek következtében egyértelműnek tűnt, hogy elválnak útjaik. Ekkor lépett be a képbe egy másik gazdag pályatulajdonos, Bob Bahre. Régóta dédelgetett ambíciói voltak, hogy a New Hampshire International Speedwaye jövedelmező NASCAR Cup Series futamoknak adjon otthont és mivel látta, hogy Bruton Smith terve bevált, úgy gondolta, hogy olyan ajánlatot tesz Staley-éknek, amit nem tudnak visszautasítani.

Bahre 8 millió dollárért cserébe megvásárolná a pályát, de elvenné a fennmaradó Cup-időpontot, majd visszaadná a pályát Staleyéknek, hogy felügyeljék, esetleg alacsonyabb kategóriájú NASCAR-versenyeket rendezzenek. Enoch özvegye, Mary hajthatatlan volt abban, hogy néhai férje akartának eleget téve nem fognak üzletet kötni Smith-szel, ám pont ezért vonakodva, de elfogadták a pénzt Bahre-től.

Ezután mindkét férfi felkereste a NASCAR-t, pontosabban ifjabb France-t, aki végül beleegyezett abba, hogy mindkét Nort Wilkesboro-i futam időpontját áthelyezzék az adott pályákra a 1997-es szezontól. Ez azt jelentette, hogy 1996-ban North Wilkesboro-ban lezárult egy korszak, ami a folyamatos NASCAR Cup Series futamok rendezését jelentette az alapítás évétől.

Csak egy nyűg volt North Wilkesboro

Az új tulajdonosok szinte semmiben nem tudtak megegyezni, ezért a pálya pusztulásnak indult. 2007 végére Bob Bahre úgy döntött, hogy kiszáll a motorsport-üzletből, és elkezdett ajánlatokat fogadni a különböző ingatlanjaira. Bruton Smith ekkor csapott le a New Hampshire Speedwayre, de Bahre egy feltétellel ment csak bele az üzletbe, Smith-nek át kellett vennie Bahre 50%-os részesedését a North Wilkesboro Speedwayben is. Smith és a Speedway Motorsports így az észak-karolinai pálya 100%-os tulajdonosa lett.

Chase Elliott nyeri az első versenyt

A pályát sok csoport és szervezet próbálta megmenteni, végül a Speedway Motorsports bérbeadta, miközben át is keresztelték Historic North Wilkesboro Speedway-re. A bérleti szerződés keretében megrendezett első verseny a Pro All Stars Series (PASS) versenysorozat futama volt, amelyet 2010. szeptember 4-én tartottak. A Labor Day Classic-ot a 14 éves Chase Elliott nyerte, aki története második PASS-győzelmét szerezte itt meg, miután a 200 körből 69-et vezetett a teljes egészében zöld zászló alatt futott versenyen. Az első újranyitást követő sikeres hétvége után a pálya 2010-ben még két másik versenynek adott otthont. Októberben rendezték meg az USAR Pro Cup Series Brushy Mountain 250 és az ASA Late Model Series King’s Ransom 300 nevű futamokat.

2011-ben a rendező Speedway Associates áprilisra 300 körös PASS versenyt jelentett be, amelyet ideiglenes világítás mellett, éjszakai futamként rendeztek volna. A “The Race”-nek nevezett futam minden bizonnyal megragadta a versenyzők fantáziáját; 77 nevezés érkezett a 75 000 dolláros győztes csekk tehát elérte célját. Eső miatt a futamot elhalasztották, így a világításra végül nem volt szükség. A 300 körös versenyen végül Chris Eggleston diadalmaskodott.

A verseny a kedvezőtlen időjárási körülmények miatti halasztás ellenére is sikeresnek tűnt. A helyi polgármester, Robert Johnson szerint a “The Race” több mint száz munkahelyet hozott létre a környéken, és több mint egymillió dollár értékű lökést adott a helyi gazdaságnak. A futamot szervező Speedway Associates számára azonban sokkal kevésbé volt anyagilag sikeres a hétvége, egy hónap múlva pedig jött a hír, a pálya újra bezár.

Dale Earnhardt Jr. és az ő álmai

A North Wilkesboro Speedwaynek akadt azonban a NASCAR világában egy igen közkedvelt és jó kapcsolatokkal bíró rajongója, aki nem más mint Dale Earnhardt Jr. Mivel Jr. úgy nőtt fel, hogy édesapja versenyeit az otthonuktól mindössze 40 percre található pályán ámulattal nézte, ezért különleges kapcsolatot érzett a létesítményhez és meg akarta azt őrizni az utókornak. Elgondolkodott azon, hogy ha a pályát a valóságban nem is lehet megmenteni, talán virtuálisan meg lehetne örökíteni, mielőtt végleg az enyészetté válna.

Ekkorra Bruton Smith már átadta a Speedway Motorsports irányítását a fiának, Marcus Smithnek, aki egy Las Vegasba tartó repülőúton beszélgetésbe elegyedett Earnhardt-tal North Wilkesboróról.

“Azt mondtam, ember, csak egy mód van arra, hogy tisztelegjünk a múltja és történelme előtt, és hogy mennyire fontos a sportágunk számára, és ez az, hogy megpróbáljuk beépíteni az iRacing szoftverbe” – magyarázza Earnhardt az ötletet részletező mini-dokumentumfilmben.

Smith készségesen beleegyezett, de nem volt biztos benne, hogy mennyi munkára lenne szükség ahhoz, hogy a pálya olyan állapotba kerüljön, hogy sikeresen be lehessen lézerszkennelni, ami szükséges ahhoz, hogy bekerüljön a szimulátorba. Steve Myers az iRacing ügyvezető alelnöke szintén bizonytalan volt a kérdés kapcsán, ezért Earnhardt a Twitteren egy sereg önkéntes megnyerésére szólította fel, kijelentve, hogy ha a pályát sikerül megtisztítani, az iRacing beszkenneli azt.

Így történt, hogy 2019. december 9-én egy Earnhardt által vezetett önkéntes sereg érkezett a pályára, hogy alaposan megtisztítsa azt. A támogatók között ott volt maga Marcus Smith és a Speedway Motorsport más helyszíneinek pályaművelő csapata, jelenlegi NASCAR-pilóták, Chris Buescher és Myatt Snider, valamint a műsorvezető Marty Snider is.

2020 májusára befejeződtek a munkálatok és a pálya elérhetővé vált a szimulátoros versenyzők számára iRacingben. Egy új generáció kóstolhatta meg a felfelé/lefelé tartó oválpálya örömeit. Egy iRacing Pro Series Invitational verseny volt az első amely kipróbálta, és North Wilkesboro történelmének kezdetéhez hasonlóan ez a futam is a szezon fináléját képezte, melyet Denny Hamlin nyert meg.

A virtuális North Wilkesboro debütálása egybeesett a Covid-19 járvánnyal és a valós versenyek ideiglenes leállításával. Hirtelen az online versenyzés maradt az egyetlen szórakozási lehetőség a NASCAR kapcsán, így az iRacing sorozat a Fox Sports főműsoridős közvetítésével és a Cup Series számos állandó résztvevőjével zajlott le.

Feltámadás a javából

2022 áprilisában jött az újabb igazi fellendülés a pálya életében, amikor a Speedway Motorsports bejelentette, hogy megállapodást kötött az XR Events nevű promóterrel arról, hogy North Wilkesboro egy többhetes versenysorozatnak ad otthont. A “Racetrack Revival”, azaz “a pálya újjáélesztő” elnevezésű rendezvény több sorozatot is felvonultatott augusztusban.

Az eseményen számos sztár jelent meg, többek között Ryan Newman és természetesen Dale Earnhardt Jr. is. Newman-nek jutott az a megtiszteltetés, hogy megszerezte a North Wilkesboro Speedway újabb visszatérésének első győzelmét a Tour Type Modifieds számára rendezett Uncatchable Moonshine 50-es versenyen. Newman hat körrel a vége előtt vette át a vezetést Spencer Davistől, és az este domináns versenyzőjét megelőzve nyerte az 50 körös futamot.

A teltházas eseményen megőrültek a rajongók, amikor a CARS Tour late model stock versenyzői a pályára léptek a Window World 125 versenyen. Carson Kvapil uralta a versenyt a pole pozícióból Earnhardt egyik JR Motorsports-os versenyautójával, csapattársa, Mason Diaz pedig a második helyen végzett. Dale Earnhardt Jr. egy harmadik hellyel villanyozta fel a közönséget, így csapata 1-3-al zárt. Jonathan Shafer és Bobby McCarty egészítette ki az első öt helyezettet.

A hétvége hatalmas sikert aratott, annak ellenére, hogy a felújítások még javában folytak, de ez nem sokat számított azoknak, akik oly régóta vártak North Wilkesboro visszatérésére.

“Amikor az autóban ültem, láttam a sok szurkolót, és éreztem az energiát” – mondta Earnhardt. “Különleges volt. Őszintén szólva olyan érzés volt, mintha 1990-ben lettem volna.”

Terry Parsons, a NASCAR-legenda Benny Parsons özvegye teljesen egyetértett, rámutatva arra, hogy a pálya újranyitása milyen hatással volt az egész környékre.

“Azzal, hogy a pálya visszatért, az egész közösségben újra fellángolt a tűz. A ma esti látogatottságból is látszik, hogy a városban és a megyében mindenki támogatja, és szeretné, ha valami életre kelne.” – mondta Parsons.

A rendezvényt Dale Earnhardt Jr. és médiacége egy dokumentumfilm sorozat formájában örökítette meg.

Visszatérnek a királyok

2022 januárjában bejelentették, hogy a North Wilkesboro Speedway 18 millió dolláros támogatásban részesül az észak-karolinai állami költségvetésből, miután 2021 novemberében Roy Cooper kormányzó jóváhagyta, hogy 40 millió dollárt osszanak szét a North Wilkesboro, a Rockingham Speedway és a Charlotte Motor Speedway között fejlesztésekre. A pénzből megvalósult a pálya csatornázása és ezáltal a vízelvezetése, emellett pedig az épületek felújítása is részben megkezdődött.

Szeptemberben aztán robbant a bomba, a NASCAR bejelentette, hogy 2023-ban a legendás North Wilkesboro Speedway ad otthont az All-Star hétvégének. A hírt követően decemberben már javában zajlottak a munkálatok a pályán, hogy az megfeleljen az előírt szabványoknak. Ez magában foglalta a belső rész teljes aszfaltozását, az épületek és kijelzők teljes felújítását és a biztonsági korlátok telepítését is.

blank
Fotó: North Wilkesboro Speedway

A Stock Car versenyzés királyai, azaz a Cup Series végül 1996 után, több mint 25 év kihagyással tér vissza a legendás helyszínre. Nem csak a csúcskategória érkezik, a CRA Super Late Model, a CARS Pro Late Model és a Late Model szériák, illetve a NASCAR Craftsman Truck Series mezőnyének futamai is a program részét képezik. A rendezvény ezáltal öt naposra bővült, melyet az ASA STARS National Series versenye nyit május 16-án kedden, majd pedig a NASCAR Cup Series futam zár május 21-én vasárnap.

Azt még nem tudni, hogy a jövőben milyen szériák és versenyek érkeznek erre a NASCAR szempontjából történelmileg kiemelt jelentőségű helyszínre, az viszont biztos, hogy a nehéz időket is megélt pálya 1946 óta itt van velünk és 2023-ban újra a sportág legnagyobbjai fogják koptatni rajta a gumikat.