Bank of America Roval 400 előzetes

Charlotte-ba látogat el a mezőny, ahol újabb 4 pilóta esik ki a rájátszásból.

Egy emlékezetes talladegai futamon vagyunk túl. Ryan Blaney nagyszerű hajrával meg tudta nyerni a Yellawood 500-at. 2019 és 2020 után tehát most is elsőként intette le a kockászászló Talladega-ban. Nem volt kérdés, helye volt az eheti Power Rankings-ben. Remek superspeedway tempója nem is volt meglepetés, azonban természetesen itt is történtek drámák, amik rendesen átszabták a tabellát. 2 playoff pilóta esett ki vasárnap: Ross Chastain és Brad Keselowski. Mindketten balesetbe keveredtek. Kevin Harvick utólagos kizárásával a top 3-ba került William Byron és Denny Hamlin is, akit a futam során le is köröztek, de a jól bevált taktikájával a végére odaért az élmezőnybe. A tulajdonosok rájátszásában még versenyben lévő Chase Elliott a 7. helyen végzett. Akadt pár szolid teljesítmény is (a 14. és a 19. hely között 5 db playoff pilóta zárt) és voltak, akik alulmúlták magukat (Bubba Wallace 23., míg Kyle Busch csak a 25. helyen ért célba).

Így tehát a rájátszás második fordulójának “döntőjére” ilyen tabellával vágnak neki:

A vonal alatt: Kyle Busch

A vonal alatt című drámasorozat újabb főszereplője most nem Martin Truex Jr., hanem az idénre csapatot váltó Kyle Busch lett. 2023-ra úgy tűnt, hogy lekerült róla az átok, az első futamon, a Daytona 500-on már majdnem sikerült nyernie. Sokat nem kellett várnia, Fontana-ban már meg is látogatta a Victory Lane-t. Remek csomagnak tűnt a #8-as és Kyle Busch. Az alapszakaszban 3 futamgyőzelemmel a neve mellett joggal tűnt a szezon egyik esélyesének. A második fordulót a 6.helyről kezdte, így ha nem keveredik bele semmilyen kalamajkába, akkor továbbjutása felől nem is lenne kérdés. Azonban a szezon eddigi remek teljesítményének szöges ellentéte játszódott le az előző két fordulóban. Texas-ban a falba került a 74. körben, Talladega-ban pedig a bíztató versenykép ellenére 25.-ként fejezte be a futamot. A rovalra érkezve tehát győzelmi kényszerbe került. De vajon képes lesz erre? A következő, hazai futamán a rájátszásban látjuk még?

Kyle Busch eddig 4 road futamot tudott megnyerni, amivel a NASCAR örökranglistáján a 10. helyet foglalja el. Kétszer nyert Sonoma-ban és kétszer Watkis Glen-ben. Győzelmeit 2008-ban, 2013-ban és ’15-ben szerezte. Tehát már 8 éve nyeretlen az épített pályákon. A megnövekedett számú road futamok nem hoztak több sikert számára. A 2015-ös sonomai futamgyőzelme óta négyszer is a második helyen ért célba.

Kyle Busch a Charlotte Rovalon:

  • 2018: 32. hely
  • 2019: 37. hely
  • 2020: 30. hely
  • 2021: 4. hely
  • 2022. 3. hely

A javuló tendencia tehát látható, ennél viszont többre lesz szüksége. Idei legjobb formáját kell hoznia, ami az utóbbi két futam után nem lesz kis kihívás.

blank
Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images

Charlotte Motor Speedway

A Charlotte Motor Speedway 1959-ben épült. Ez nem ment zökkenőmentesen. A hőskorhoz hűen érdekes megoldásokat kellett eszközölni, hogy a pálya megépülhessen. Az erről szóló sztorit megtekinthetitek a Coca-Cola 600 története című blogunkban.

Az első NASCAR Cup Series versenyt az építés után egy évvel, 1960-ban rendezték meg június 19-én. Karrierje második, és egyben utolsó futamgyőzelmét szerezte ezen a futamon Joe Lee Johnson. Róla elmondható még az is, hogy a NASCAR Cabrio divíziójának bajnoka lett 1959-ben, ami a sorozat utolsó kiírása volt.

6 versenyen át (1960-1965) 400 mérföldes versenyeket rendeztek itt, majd 2017-ig váltottak az 500 mérföldes távra. (Természetesen ezek a Coke 600 melletti futamokra vonatkoznak.) Majd jött a Roval, amin újra 400 mérföldet tesznek meg.

2017-ben a pálya nagy felújításokon esett át. Ekkor került hozzá a mára már ismert Roval rész is, amely egy 2,32 mérföldes, 17 kanyarból álló nyomvonal lett, ami magába foglalja az ovál részt is.

Az első futamot a Charlotte Roval-on 2018-ban rendezték meg, amit Ryan Blaney nyert meg, egy nagyon érdekes végjáték után.

Érdekességek a Charlotte Roval-ról

Nem nagy történelemre tehet szert a charlotte-i roval pálya. Összesen 74 pilóta indult itt a Cup Series-ben, köztük 45-en egynél többször is. Két debütálást láthattuk ezen a pályán. Az egyik Joey Hand volt, aki az IMSA-ban versenyzik. Összesen 7 road futamon indult a NASCAR-ban, 1 darab top 20-as eredményt ért el. A másik Conor Daly, aki 3 Cup Series-es indulásával szintén nem váltotta meg a világot.

Charlotte Roval időmérő győztesei:

  • 2018 – Kurt Busch
  • 2019 – William Byron
  • 2020 – Nem volt időmérő
  • 2021 – Nem volt időmérő
  • 2022 – Joey Logano

Toyota tehát még nem nyert itt időmérőt, de ez nem is jelent sikert ezen a pályán. Az első helyről induló még nem nyert itt futamot. A Hendrick Motorsports-os pilótákra érdemes odafigyelni a szombati időmérőn. 4 pilótájuk is szerepel a Top 5 legjobb átlagos rajtpozíciót megszerzők tabellán.

Charlotte Roval győztesei:

  • 2018 – Ryan Blaney
  • 2019 – Chase Elliott
  • 2020 – Chase Elliott
  • 2021 – Kyle Larson
  • 2022 – Christopher Bell

Mindhárom gyártó tudott nyerni a Roval rövidke történelme során. A leghátsóbb pozícióból Chase Elliott nyert 2019-ben a 19. pozícióból. A legjobb befejezési átlag 5,667-tel Clint Bowyer nevéhez fűződik. Mögötte a második helyen Alex Bowmann áll, akinek kereken 6 a mutatója.

blank
Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images

A rájátszás résztvevők eredményei a Charlotte Roval-on

1 – William Byron #24 Hendrick Motorsports Chevrolet

  • 1 pole
  • 0 db top 5
  • 2 db top 10
  • átlagos helyezés: 14,6

2 – Denny Hamlin #11 Joe Gibbs Racing Toyota

  • 1 db top 5
  • 1 db top 10
  • átlagos helyezés: 12,8

3 – Christopher Bell #20 Joe Gibbs Racing Toyota

  • 1 győzelem
  • 1 db top 5
  • 2 db top 10
  • átlagos helyezés: 11

4 – Ryan Blaney #12 Team Penske Ford

  • 1 győzelem
  • 1 db top 5
  • 2 db top 10
  • átlagos helyezés: 19,6

5 – Chris Buescher #17 RFK Racing Ford

  • 1 db top 5
  • 2 db top 10
  • átlagos helyezés: 12,8

6 – Martin Truex Jr. #19 Joe Gibbs Racing Toyota

  • 2 db top 10
  • átlagos helyezés: 14,8

7 – Kyle Larson #5 Hendrick Motorsports Chevrolet

  • 1 győzelem
  • 1 db top 5
  • 1 db top 10
  • átlagos helyezés: 18,5

8 – Brad Keselowski #6 RFK Racing Ford

  • 1 db top 5
  • 1 db top 10
  • átlagos helyezés: 17,6

9 – Tyler Reddick #45 23XI Racing Toyota

  • 1 db top 5
  • 2 db top 10
  • átlagos helyezés: 7,3

10 – Bubba Wallace #23 23XI Racing Toyota

  • 0 db top 5
  • 1 db top 10
  • átlagos helyezés: 20,4

11 – Ross Chastain #1 Track House Racing Chevrolet

  • 0 db top 5
  • 0 db top 10
  • átlagos helyezés: 26,5

12 – Kyle Busch #8 Richard Childress Racing Chevrolet

  • 2 db top 5
  • 2 db top 10
  • átlagos helyezés: 21,2
blank
Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images

Villámhírek

  • Hailie Deegen jövőre teljes szezonos szerződést kapott az Xfinity Series-ben. Az AM Racing #15-ét fogja vezetni.
  • Az iRacing megvásárolta a Nascar videójáték licenszét a Motorsport Games-től. Az új játék 2025-ben fog megjelenni.
  • Bejelentették a 2024-es versenynaptárat:

Esélyek

Chase Elliott

A hétvége legnagyobb esélyese, mivel road pályán versenyzik a mezőny nem lehet más, mint Chase Elliott! A Hendrick Motorsports #9-ese ugyan idén még nem tudott nyerni, most vasárnap azonban minden esélye meg van rá, hogy feledtesse ezt a számára kedvezőtlenül alakuló szezont. Az alapszakasz legnagyobb drámája volt az, hogy bármennyire is szeretett volna, több hetes kihagyással a háta mögött nem tudott versenyt nyerni, így nem került be a rájátszásba. Azonban a helyettesítők révén (és természetesen a saját teljesítménye okán is) sikerült a tulajdonosok rájátszásába kvalifikálnia, ahol még most is versenyben van a bajnoki címért. Nem is akárhogy, a Hendrick #9-es számú autója a 4. helyen áll a tabellán, 54 pontra lemaradva a #24-es mögött. Mellette szól az, hogy a legtöbb road futamot ő nyerte a mezőnyben. Az örökös ranglistán harmadik helyet foglal el a 7 győzelmével (második helyen Tony Stewart végez 8, míg az elsőn Jeff Gordon a 9 sikerével.). Ezek közül 2-t itt, a Charlotte Roval-on aratta. A legtöbb kört az élen ő töltötte, szám szerint 94-et.

William Byron

Második helyen William Byron áll a fogadóirodák alapján. Nem lőnek mellé, ha a statisztikát nézzük ő töltötte a második legtöbb kört az élen (80-at). Nyernie itt még nem sikerült, azonban az idei remek szezonjában megszerezte első road futamgyőzelmét Watkins Glen-ben. 66 kört töltött azon a versenyen az élen, megkérdőjelezhetetlen volt, hogy ő fog elsőként áthaladni a célvonalon. Legjobb helyezése 2 db 6. hely (’19-ből és ’20 ból). Időmérőt tudott nyerni 4 éve és tavaly is az első sorból indult. Be van biztosítva már számára a továbbjutás, e felől egyébként sem lehetett kétség, azonban nem úgy ismerjük őt, mint aki hátradől és hagyja a többieket versenyezni. 10 futamgyőzelméből 6-ot idén szerzett, de meglepődnénk, ha még nem gyarapodna ez a szám.

blank
Fotó: Streeter Lecka/Getty Images

Tyler Reddick

Térjünk át más márkához. A #45-ös Toyotában versenyző Reddick jelenleg a 9. helyen van, szóval ha nem lép előre, számára vasárnap véget ér a rájátszás. Két pontra van csupán a 8. helyezett Brad Keselowski-tól. Tyler Reddick a road futamokon egyre jobban előkerülő név, nem is csoda, tavaly és idén már 3 futamgyőzelmet szerzett. Sikerült neki 2022-ben Road America-n, majd az Indy GP-n is az első helyen célba érnie. Idén pedig a COTA-n szerezte meg azt a futamgyőzelmet, amivel egyből bekerült a rájátszásba. Nagyon fontos futam lesz tehát számára, de ha hozza a szokásos jó tempóját, aggodalomra nem lehet oka. Brad Keselowski nem tartozik a nagy road-menők közé. Legjobb eredménye 3 db 2. hely, amit zsinórban három éven át szerzett meg Watkins Glen-ben (2011-2013). A Roval-on elért legjobb eredménye egy 5. hely.

Martin Truex Jr.

Remek alapszakasz után a rájátszásban mintha nem is Martin Truex Jr.-t látnánk. Vegyük sorban:

  • Darlington: 18. hely
  • Kansas: 36. hely
  • Bristol: 19. hely

Ezután nagy nehezen, de bekerült a második fordulóba:

  • Texas: 17. hely
  • Talladega: 18. hely

Nem meglepő tehát, hogy visszaesett a rájátszás tabelláján a 6. helyre. 17 pontos előnye viszont most meggyőzőnek tűnik, így az alapszakasz bajnoki címével járó előnye miatt nyugodtabban tud nekivágni a 109 körös viadalnak. 5 road futamgyőzelme van, 4 Sonoma-ból, illetve 1 Watkins Glen-ből. Legjobb roval eredménye egy 5. hely, amit 2021-ben szerzett.

blank
Fotó: Streeter Lecka/Getty Images

Eheti fekete ló

Az eheti fekete ló nem más, mint Michael McDowell. A 38 éves pilóta idén is bekerült a rájátszásba. Méghozzá azért, mert egy road futamot tudott megnyerni Indianapolisban. 54 kört az élen töltve végig domináns teljesítményt mutatott. Az első szakaszban első, míg a második szakaszban a második helyen intették le. Ha valaki meglepi a mezőnyt az nem lehet más, mint Michael McDowell. Már amennyiben ezek alapján meglepetésnek számítana az ő futamgyőzelme.

Extra: Őrült nyitófutam a Roval-on

2018-ban járunk. Az akkor még Monster Energy NASCAR Cup Series mezőnye elsőnek járt a Charlotte Roval-on. Az új vonalvezetés egyből a rájátszásban szerepelt a naptárban, így a szokásosnál is nagyobb figyelem övezte a futamot. Megkapta a megfelelő hype-ot amit egy ilyen eseménynek meg kell kapnia. Az utolsó 6 körig úgy tűnt, nem váltja be az ígéreteket, majd jött a dráma.

Jimmie Johnson és Martin Truex Jr. az utolsó körökben harcolt az első helyért. Mindent egy lapra téve az utolsó kör utolsó féktávjánál a Hendrick #48-asa egy késői fékezéssel akart az élre törni. Terve azonban nem jött be. A lehetetlennek tűnő manővert még a hétszeres bajnok sem tudta kivitelezni. Elvesztette az autó alól az irányítást, megpördült a célegyenesre vezető kanyarban, magával rántva Truex-et, aki már látta a kockás zászlót, de ez nem volt elég a futamgyőzelemre. Kettejük megpörgését Ryan Blaney tudta kihasználni, aki megszerezte karrierje első (és máig egytlen) road futamgyőzelmét.

“Mindennél jobban aggódtam a győzelem miatt” – mondta a rendkívül levert Johnson a boxutcában. “Gyűlöltem, ahogy bevettem azt a sikánt, és ezzel Martin és én sem nyertünk. Ez volt az utolsó dolog, amit tenni akartam. Azt hittem, hogy a legjobb fékezési zónában leszek, de túl keményen hajtottam befelé.”

Truex is reagált az esetre:

“Ez utolsó kanyaros kétségbeesés volt, ez van. Hagytam neki a belső ívet. Egyszerűen túlhajtotta, és nem tudott volna odaérni. Engem használt féknek, és mindkettőnket megforgatott. Szívás, az utolsó kanyarban egymás mellett versenyezhettünk volna a győzelemért, és az király lett volna. A szurkolók imádták volna, de ehelyett a 14. helyen végeztünk, ő pedig kiesett a rájátszásból.”

A Roval-on tehát már az első futamon is nagy dráma történt. Idén eddig nem kecsegtetnek túl nagy izgalommal a road futamok (emiatt is lehet a naptárban pár változás), most azonban az eddigieknél sokkal eseménydúsabb versenyt láthatunk, hiszen a tét a legjobb 8 közé jutás!

Forrás: