Persze a cím egy kis szójáték Christopher BELL (angolul csengő) nevével, aki átvette a vezetést a NASCAR Power Ranking-on. Egy nagy név azonban eltűnt a listáról!
Alapszabályok:
- Ez a lista szubjektív, ne lepődjetek meg, ha a statisztikák, és a megérzések fura egyvelege alapján van összerakva.
- Mindhárom nemzeti széria versenyzői felkerülhetnek a listára, de értelemszerűen súlyozva vannak a három széria versenyzői, kezdve a Cup Seriestől, az Xfinity-n át a Truck Series-ig.
- A listán nem tehetséget, nem pontversenyt nézek, hanem azt, hogy melyik versenyző milyen lendületben, formában van az utóbbi hetekben.
1. Christopher Bell – Cup Series (Múlt héten: 3.)
Nincs jobb szó rá, mint az angolos “clutch”. Ez szimplán annyit jelent, hogy amikor kell, akkor mindig jól teljesít. A következő lépés az, hogy ezt a bajnoki döntőben is kamatoztatni tudja ahova fantasztikus Homestead-i győzelmével immáron bejutott.
2. William Byron – Cup Series (Múlt héten: 2.)
Nem volt messze a győzelem, de így sem kell csüggednie Byronnak. 20 ponttal van Ryan Blaney előtt, így ha egy választóvonal alatti versenyző nyerne, ennyi pontkülönbséget kell beosztania.
3. Kyle Larson – Cup Series (Múlt héten: 1.)
Nem tudom hova tenni Larsont. Szenzációs versenyzés, elképesztő tempó, de aztán megint jött a hiba. Méghozzá mekkora amatőr hiba. Phoenix-ben össze kell hoznia végre egy hibamentes versenyt, de nem tudom, hogy képes lesz-e rá.
4. Sam Mayer – NASCAR Xfinity Series (Múlt héten: Nem szerepelt a listán)
Hasonlóan “clutch” mint Bell. Elképesztő az amit az utóbbi hetekben mutat, és ráadásul megszerezte élete első ovál győzelmét.
5. Carson Hocevar – NASCAR Truck Series (Múlt héten: Nem szerepelt a listán)
Idei negyedik győzelmét aratta Carson Hocevar úgy, hogy igazából nem is volt rá szüksége – mert pontok alapján is bejutott volna. Ledominálta a mezőnyt Miamiban, és ezzel bebiztosította helyét a bajnoki négyesben. Nem tudok mást mondani rá, mint amit a közvetítés után is mondtam. Ő jelenleg a NASCAR legforróbb tehetsége.
6. John Hunter Nemechek – NASCAR Xfinity Series (Múlt héten: 4.)
Az a konzisztencia, amit JHN ebben a szezonban mutat lenyűgöző. 31 versenyen mindössze 6 alkalommal nem volt top10-ben Nemechek. Ha nem is nyer Martinsville-ben, akkor is ott lesz a döntőben – véleményem szerint – pontok alapján is.
7. Ryan Blaney – Cup Series (Múlt héten: 9.)
Egy lehetséges győzelmet dobott el magától azzal, hogy leállt harcolni Hamlinnel. De még így is nagyon jó pozícióban van a pontversenyben.
8. Corey Heim – NASCAR Truck Series (Múlt héten: Nem szerepelt a listán)
Számomra a bajnoki döntő legnagyobb esélyese. Nagyon konzisztens, és valószínűleg ha szüksége lett volna a győzelemre, akkor előrébb végzett volna Miamiban. Jöhet Phoenix!
9. Tyler Reddick – Cup Series (Múlt héten: 5.)
Szépen csendben életben tartotta reményeit Tyler Reddick, de eléggé csalódást keltő volt az, hogy egy pillanatig nem volt esélye a győzelemre Miamiban.
10. Riley Herbst – NASCAR Xfinity Series (Múlt héten: 8.)
A lista egyetlen olyan versenyzője, aki már nincs a rájátszásban. Nem tudom mit eszik Riley Herbst az utóbbi hetekben, de én is kérek belőle. Centikre volt egy újabb győzelemtől és immáron hétről-hétre bizonyítja, hogy bizony helye van egy olyan top autóban, mint az SHR 98-asa.
Aki épphogy lemaradt: Austin Hill, Cole Custer, Ben Rhodes, Grant Enfinger
Kiesett a top10-ből:Cole Custer, Denny Hamlin, Kyle Busch
Új a top10-ben: Carson Hocevar, Sam Mayer, Corey Heim