NASCAR Power Rankings – Eljött Larson ideje?

Mindhárom széria Kansasben versenyzett a múlt hétvégén, így nem volt egyszerű besűríteni 10 pilótát a NASCAR Power Rankings névsorába.

Alapszabályok:

  1. Ez a lista szubjektív, ne lepődjetek meg, ha a statisztikák, és a megérzések fura egyvelege alapján van összerakva.
  2. Mindhárom nemzeti széria versenyzői felkerülhetnek a listára, de értelemszerűen súlyozva vannak a három széria versenyzői, kezdve a Cup Seriestől, az Xfinity-n át a Truck Series-ig.
  3. A listán nem tehetséget, nem pontversenyt nézek, hanem azt, hogy melyik versenyző milyen lendületben, formában van az utóbbi hetekben.

1. Kyle Larson – Cup Series (Múlt héten: 3.)

Ezúttal nem jött össze a győzelem a 2021-es bajnoknak, de a legjobb időben kezdi sínre tenni a szezonját. A darlingtoni győzelem után Kansasben szakaszt nyert (és ezzel begyűjtött 1 rájátszáspontot), és végig jó volt a tempója.

2. Denny Hamlin – Cup Series (Múlt héten: 4.)

Denny Hamlin a gyengén sikerült darlingtoni finis után ismét elszúrta a befutót – leginkább az utolsó újraindítást – de így is bejött a második helyre. A 11-es autó sofőrje magabiztosan várhatja a folytatást.

3. Tyler Reddick – Cup Series (Múlt héten: 10.)

Ha már arról beszélünk, hogy jó időben lendülnek formába versenyzők, akkor nem mehetünk el Tyler Reddick mellett. Igaz, két olyan pályán vagyunk túl, amit gyakorlatilag az ő stílusának találtak ki, és a 45-ös autó legendásan jól szokott szerepelni Kansasben, de így is óriási dicséret illeti őt.

4. John Hunter Nemechek – NASCAR Xfinity Series (Múlt héten: 8.)

Hiába Austin Hillé lett az alapszakasz bajnoki címe, John Hunter Nemechek elképesztő formában érkezik a rájátszásba. Ráadásul a héten hivatalossá vált, hogy 2024-ben visszatér a Cup Seriesbe a LEGACY MOTOR CLUB 42-es autójával. A végére pedig egy kis statisztika: Az utóbbi két verseny (Darlington, Kansas) 348 köréből 253-at vezetett, négy szakaszgyőzelmet, és egy győzelmet söpört be, és a rájátszásba 2049 ponttal érkezik, 10 pontos előnyben az alapszakaszbajnok Austin Hillel szemben.

5. Christian Eckes – NASCAR Truck Series (Múlt héten: Nem szerepelt a listán)

Ki gondolta volna az év elején, hogy Christian Eckes 3 győzelemmel, nagyon simán fog megérkezni a rájátszás második körébe. Eckes szolgálataira a tavalyi év után nem tartott igényt a ThorSport – a Truck Series egyik top csapata – így át kellett igazolnia az akkor még nyeretlen McAnally-Hilgemann Racinghez. A többi pedig – ahogy mondani szokták – történelem. Eckes a rájátszás első fordulójában egy második és egy harmadik hellyel nyitott, és egy győzelemmel zárt. Fantasztikus teljesítmény a 22 éves versenyzőtől.

6. Chris Buescher – Cup Series (Múlt héten: 1.)

Sajnos nem alakult jól Buescher versenye Kansasben, hiszen egy szinte biztos top10-es eredmény szállt el azzal, hogy defektet kapott. Ez azt jelenti, hogy bőven hátrafele kell majd nézegetnie Bristolban, ahol viszont tavaly fantasztikusan ment, és nyerni tudott. Idén is hasonló eredmény kell majd tőle.

7. Carson Hocevar – NASCAR Truck Series (Múlt héten: 7.)

Az, ahogy Hocevar játszi könnyedséggel átugrott a mezőnyön, és megnyerte a második szakaszt, tankönyvbe illő volt. A futam végén rosszul helyezkedett, és végül “csak” a hatodik lett, de így sem lehet elvenni tőle azt, hogy értékes pontot gyűjtött Kansasben is.

8. Brad Keselowski – Cup Series (Múlt héten: Nem szerepelt a listán)

Ha van ember aki biztosan benne lesz a fantasy rangsoromban Bristolra, az ő. Tavaly egy defekt miatt csúszott ki itt a kezéből a győzelem, és fantasztikus formában érkezik meg egyik kedvenc helyszínére. Két top10-es eredmény eddig a termés, a rájátszás első fordulójában, és egy szakaszgyőzelem. Itt az ideje, hogy megszakadjon a nyeretlenségi széria is.

9. Austin Hill – NASCAR Xfintiy Series (Múlt héten: 6.)

Hill hozta a kötelezőt, és behúzta az alapszakasz bajnoki címet az Xfinity Seriesben. A baj csak az, hogy a legnagyobb riválisa vörösen izzik, annyira jó formában van. Hillnek tökéletes teljesítményt kell nyújtania, ha meg akarja nyerni az idei bajnoki címet. És tudjátok mit? Nem fogadnék ellene egy ilyen alapszakasz után.

10. Sheldon Creed– NASCAR Xfinity Series (Múlt héten: Nem szerepelt a listán)

Vajon mikor jön az első győzelem Creed számára? Annyi biztos, hogy hétről-hétre egyre jobb teljesítményt nyújt, és utoljára Michiganben ért célba top10-en kívül, ami azt jelentette, hogy simán tovább ment az Xfinity Series rájátszásba, még győzelem nélkül is.

Aki épphogy lemaradt: Kyle Busch, William Byron, Ryan Blaney, Joey Logano, Parker Kligerman, Josh Berry, Corey Heim
Kiesett a top10-ből: Martin Truex Jr., William Byron, Grant Enfinger
Új a top10-ben: Christian Eckes, Brad Keselowski, Sheldon Creed