NASCAR Power Rankings – Jön a playoff, ki van a legnagyobb lendületben?

 A legnagyobb drámákat a balesetek szolgáltatták a múlt hétvégi daytonai alapszakasz záró futamon, ezért a NASCAR Power Rankingsban sincs nagy változás.

Alapszabályok:

  1. Ez a lista szubjektív, ne lepődjetek meg, ha a statisztikák, és a megérzések fura egyvelege alapján van összerakva.
  2. Mindhárom nemzeti széria versenyzői felkerülhetnek a listára, de értelemszerűen súlyozva vannak a három széria versenyzői, kezdve a Cup Seriestől, az Xfinity-n át a Truck Series-ig.
  3. A listán nem tehetséget, nem pontversenyt nézek, hanem azt, hogy melyik versenyző milyen lendületben, formában van az utóbbi hetekben.

1. Martin Truex Jr. – Cup Series (Múlt héten: 1.)

Martin Truex Jr. életében másodszor lett alapszakasz bajnok – 2017-ben nyerte az elsőt – és ha megismétli a 2017-es évet, akkor a rájátszás végén is ő ülhet majd fel a trónra. Truex a 24. helyen ért célba Daytonában, de tekintve, hogy már a második szakaszban megnyerte a bajnoki címet (ráadásul az első szakaszt megnyerte, amivel még egy bónuszpontot szerzett), nem volt értelme a végén részt vennie a balhékban. Truex nálam a favorit a bajnoki címre.

2. Chris Buescher – Cup Series (Múlt héten: 4.)

Chris Buescher a legutóbbi 5 futamból 3-at megnyert. Ha azt mondja nekem valaki az év elején, hogy ezt a mondatot le fogom írni bármikor is, akkor picit kinevetem. De itt vagyunk. Az RFK Racing bombaformában van, ahogy Buescher is. Irány a playoff!

3. William Byron – Cup Series (Múlt héten: 3.)

William Byron a legtöbb bónuszponttal rendelkezik a 16 bejutott rájátszás versenyző közül. Ráadásul mind az 5 győzelmét különböző pályatípusokon aratta. Tavasszal ráadásul ő nyert Darlingtonban, így nincs kizárva, hogy jön a söprés, és a 6. győzelem a rájátszás első körének nyitóversenyén.

4. Denny Hamlin– Cup Series (Múlt héten: 2.)

Nem tudom, hogy lesz-e Denny Hamlinnek ennél jobb esélye arra, hogy bajnoki címet nyerjen. A Toyota bombaerősnek tűnik, Hamlin is gyűjtögeti a jó eredményeket, a probléma csak az, hogy erősek a riválisok is. Vajon idén megkapjuk végre a várva várt Hamlin bajnoki címet? Szerintem nem, de nem félek tévedni, így azt kívánom, ne legyen igazam.

5. Grant Enfinger – NASCAR Truck Series (Múlt héten: Nem szerepelt a listán)

Erődemonstrációt tartott Grant Enfinger Milwaukee-ban. Azután, hogy kiderült, megszűnik jelenlegi csapata (GMS Racing) az év végén, megnyerte mindkét szakaszt, és a végén kard-ki-kard küzdelemben legyőzte a Truck Series egyik legnagyobb tehetségét Carson Hocevart a győzelemért.

6. Parker Kligerman – NASCAR Xfinity Series (Múlt héten: 10.)

Elképesztő az, amit ez a srác letesz az asztalra. A 48-as autó abszolút középemzőnybe illene, mégis Kligerman sorozatban hatodszor került top10-be vele, ráadásul ebből háromszor top5-ben is végzett. Emellett még egy jó hír érkezett a héten, miszerint jövőre ismét teljes szezonban láthatjuk majd őt az Xfinity Seriesben.

7. Carson Hocevar – NASCAR Truck Series (Múlt héten: Nem szerepelt a listán)

Mindent elmond Hocevar megítéléséről, hogy már majdnem Cup Series-t írtam a neve mellé. Nem véletlen, hiszen Darlingtonban ő vezeti majd a LEGACY MOTOR CLUB 42-es autóját. Az pedig, amit leművelt kopottabb gumikkal a domináló Grant Enfinger ellen Milwaukee-ban mindent elmond a csodagyerek képességeiről.

8. Sam Mayer – NASCAR Xfinity Series (Múlt héten: 5.)

Nem volt jó versenye Sam Mayernek, de mindannyian tudjuk, hogy a Daytonában rendezett versenyek általában a szerencsén is múlnak. Kíváncsian várom, hogy Darlingtonban tudja-e ott folytatni Mayer, ahol Daytona előtt abbahagyta.

9. Brad Keselowski – Cup Series (Múlt héten: Nem szerepelt a listán)

Mit lehet elmondani erről az úriemberről, amit idén még nem mondtam el itt írásban, vagy szóban a podcastban. Nagy mértékben neki köszönheti Chris Buescher a győzelmét, és én még nem írom le Keselowskit mint versenyzőt. Három olyan pálya jön, ahol jól szokott szerepelni, így nem lennék meglepődve, ha menne legalább egy kört a rájátszásban.

10. Justin Allgaier – NASCAR Xfinity Series (Múlt héten: Nem szerepelt a listán)

Nagyon érett már ez az első hely Allgaiernek, hiszen az elmúlt hetek épített pályás versenyein sorra győzelmi esélyeket szalasztott el a JR Motorsports 7-es autójának sofőrje. Ráadásul átvette a bajnoki második helyet John Hunter Nemechektől. A rájátszásba jelenleg 18 bónuszponttal érkezne meg, miközben Hillnek 24, Nemecheknek pedig 30 pontja van, úgyhogy a maradék három alapszakasz versenyen még minimum 1, de legalább 2 győzelmet kéne aratnia.

Aki épphogy lemaradt: Sheldon Creed, Joey Logano, Cole Custer, Christian Eckes
Kiesett a top10-ből: Michael McDowell, John Hunter Nemechek, Ty Majeski, Bubba Wallace
Új a top10-ben: Grant Enfinger, Carson Hocevar, Brad Keselowski, Justin Allgaier