Két domináns teljesítményt láthattunk New Hampshire-ben, így nem meglepő, hogy kikkel kezdődik az eheti NASCAR Power Rankings.
A múlt heti első rész után érdemes egy kicsit felidézni, mik is az alapszabályaink.
- Ez a lista szubjektív, ne lepődjetek meg, ha a statisztikák, és a megérzések fura egyvelege alapján van összerakva.
- Mindhárom nemzeti széria versenyzői felkerülhetnek a listára, de értelemszerűen súlyozva vannak a három széria versenyzői, kezdve a Cup Seriestől, az Xfinity-n át a Truck Series-ig.
- A listán nem tehetséget, nem pontversenyt nézek, hanem azt, hogy melyik versenyző milyen lendületben, formában van az utóbbi hetekben.
1. Martin Truex Jr. – Cup Series (Múlt héten: 1.)
A Joe Gibbs Racing versenyzője karrierje egyik legjobb formájában van, miután megnyerte idei harmadik versenyét New Hampshire-ben. Ezért is meglepő, hogy a futam után nem merte kijelenteni, hogy 2024-ben is versenyezni fog, sőt… Íme néhány idézet Truex verseny utáni nyilatkozatából:
Ez a sport néha nem egészen az, aminek látszik. Nagy elkötelezettséget igényel.
A csapatom csodálatos. A legjobb versenyzőt érdemlik, azt a srácot, aki jobban akarja a győzelmet, mint bárki más. Biztos akarok lenni benne, hogy ha még egy évet versenyzek, akkor tudom teljesíteni ezeket az elvárásokat.
Szóval ez az, amire gondolok. Nem tudom, hogy a jó eredmények és a győzelem bármennyit nyom-e a latba. Elég király lenne megnyerni a bajnokságot és elsétálni a naplementébe.
Erről biztosan szót fogunk ejteni az eheti podcastunkban. Az viszont megkérdőjelezhetetetlen, hogy nálam Martin Truex Jr. a #1. A JGR versenyzője 254 kört vezetett a 301-ből, és ez mindent elmond arról a domináns teljesítményről amit letett az asztalra.
2. John Hunter Nemechek – NASCAR Xfinity Series (Múlt héten: 4.)
Újabb Joe Gibbs Racinges versenyző, újabb lehengerlő teljesítmény. John Hunter Nemechek sorozatban második futamát nyerte, és idén már negyedszer kapta meg győzelme után a kockás zászlót. Az talán kérdés nélkül kijelenthető, hogy ha Truex visszavonul az év végén, akkor Nemechek megy a helyére, mert az a teljesítmény, amit idén letesz az asztalra, nem enged másra következtetni.
3. William Byron – Cup Series (Múlt héten: 3.)
Byron atlantai győzelme után egy felejthető futamot teljesített, de tekintve, hogy az összes Chevrolet-s versenyző szenvedett – egy kivétellel – ezért ezt a botlást elnézem neki.
4. Kyle Larson – Cup Series (Múlt héten: 5.)
Kyle Larson már megint egy olyan futamból hozott ki top5-ös eredményt – harmadik lett – ahol az autója nyers tempója alapján semmi keresnivalója nem lett volna. A Hendrick Motorsports versenyzője konzisztensen hozza a top10-es eredményeket (az atlantai autótörés kivételével). Ráadásul az elkövetkező hetekben olyan pályák jönnek, amelyek nagyon fognak feküdni a Chevrolet-nak és Larsonnak is.
5. Kyle Busch – Cup Series (Múlt héten: 2.)
Ha Byronnál elnéztem a New Hampshire-i szenvedést, akkor Busch-nál ezt nehezebben tehetem meg. A 8-as autó sofőrje 12-szer nyert New Hampshire-ben az évek során (6 Xfinity győzelme mellett 3-3 Cup és Truck sikere van itt). Éppen ezért egészen furcsa volt látni Busch egész hétvégi szenvedését, még akkor is, ha ez volt az első versenye itt hosszú idő után Chevrolet-val.
6. Corey Heim – NASCAR Truck Series (Múlt héten: 6.)
A Truck Series nem futott versenyt ezen a héten, viszont Heim idei teljesítménye annyira kiváló, hogy marad a hatodik helyen.
7. Brad Keselowski – Cup Series (Múlt héten: Nem szerepelt a listán)
Az RFK Racing versenyzője az utóbbi hetekben bajnoki formát mutat. Keselowski Atlantában egy szinte biztos győzelemtől esett el az eső miatt, és New Hampshire-ben is fantasztikusan versenyzett. A 2012-es bajnok 108 pontra van a playoff elválasztóvonala felett, és hacsak nem lesz még 3, vagy 4 új győztesünk a hátralevő 6 futamon, akkor nehéz elképzelni, hogy ne jusson be a rájátszásba. Ettől függetlenül nekem az az érzésem, hogy jelenleg benne van egy Keselowski győzelem a levegőben.
8. Chase Elliott – Cup Series (Múlt héten: 7.)
Elliott szenzációsan mentette a mundér becsületét, és egy gyenge nap után sikeresen behozta a 9-es autót a 12. helyre. Ez kívülrről nem tűnik annyira fantasztikusnak, de ha azt nézzük, hogy mennyire szenvedtek a Chevy-k egész nap, akkor már másképp fest a dolog. Egyre biztosabb, hogy Chase Elliotnak győznie kell majd az elkövetkező 6 futamon, és erre minden esélye meg is van, hiszen számára kedvező pályák következnek.
9. Austin Hill – NASCAR Xfinity Series (Múlt héten: Nem szerepelt a listán)
Az előző Power Rankingsben sokat beszéltem bajnoki formáról. Nos Austin Hill megmutatta, hogy miért is kell vele számolni akkor, ha az Xfinity összetett elsőségéről beszélünk. Hill nem tartozik a rövid oválos menők közé, és ez is meg is látszott New Hampshire-ben. Annak ellenére, hogy a nap nagy részét a 10. hely környékén töltötte, folyamatosan javult a teljesítménye, és a végén kihasználta a többiek hibáit, hogy befusson a harmadik helyen. Ő – és Cole Custer – az a két versenyző, aki konzisztensen ott tud lihegni Nemechek nyakában az Xfinity Seriesben.
10. Cole Custer – NASCAR Xfinity Series (Múlt héten: 8.)
Custernek nem volt túlságosan jó hétvégéje eredmények szempontjából. Viszont ő volt az, aki nyomást tudott helyezni JHN-re az Xfinity futamon, a Cup versenyen pedig egészen sokáig top20-ban tartotta a gyengécske 51-es autót. Az SHR versenyzője nagyon jó formában van, így kíváncsian várom, hogy mire lesz képes Poconoban.
Aki épphogy lemaradt: Daniel Hemric, Michael McDowell
Kiesett a top10-ből: Zane Smith, Carson Hocevar
Új a top10-ben: Brad Keselowski, Austin Hill