Nehéz egy Superspeedway után túlságosan nagy következtetéseket levonni, éppen ezért senki ne számítson eget rengető változásokra a NASCAR Power Rankingsban.
Alapszabályok:
- Ez a lista szubjektív, ne lepődjetek meg, ha a statisztikák, és a megérzések fura egyvelege alapján van összerakva.
- Mindhárom nemzeti széria versenyzői felkerülhetnek a listára, de értelemszerűen súlyozva vannak a három széria versenyzői, kezdve a Cup Seriestől, az Xfinity-n át a Truck Series-ig.
- A listán nem tehetséget, nem pontversenyt nézek, hanem azt, hogy melyik versenyző milyen lendületben, formában van az utóbbi hetekben.
1. William Byron – Cup Series (Múlt héten: 3.)
William Byron nem állt messze a győzelemtől Talladegában, és ismét bebizonyította, hogy csapattársaival ellentétben minden pályatípuson számolni kell vele.
2. Denny Hamlin – Cup Series (Múlt héten: 1.)
Denny Hamlin kiváló pozícióban volt ahhoz, hogy megszerezze a győzelmet. Ehhez képest egy zöld alatti kiállásnál gyorsan hajtott, és az egész versenyen azért küzdött, hogy valahogy visszakerüljön az élbolyba. Ezt végül meg is tette, hiszen harmadik lett, de nem hiszem, hogy Hamlin elégedett lett volna a futam után.
3. Christopher Bell – Cup Series (Múlt héten: 2.)
Hozta amit hoznia kellett, nem került bele nagyobb balhéba, így megnyugtatónak mondható 20 pontos előnyből várja a playoff második körének fináléját.
4. John Hunter Nemechek – NASCAR Xfinity Series (Múlt héten: 4.)
Nem rendezett versenyt az Xfinity Series, de John Hunter Nemechek továbbra is megtartja negyedik helyét múlt heti teljesítményének köszönhetően.
5. Ryan Blaney– Cup Series (Múlt héten: Nem szerepelt a listán)
Blaney instant felugrik a lista 5. helyére, hiszen egy nagyon fontos győzelmet szerzett azon a pályán, ahol kellett tőle a jó eredmény a továbbjutás érdekében. Nem érzem a Penske autóiban azt, hogy bárhol máshol felvennék a tempót a Toyota és a Chevy nagyágyúival, de az, hogy Blaney ott lesz a legjobb nyolcban bebizonyítja, hogy bizony, korunk egyik legjobb Superspeedway versenyzőjéről beszélünk.
6. Corey Heim – NASCAR Truck Series (Múlt héten: Nem szerepelt a listán)
Lehet olyan hétvégét mondani, ahol Corey Heim nem volt top10-ben? Lehet, de egészen vissza kell mennünk áprilisig, a bristoli dirt futamig. Egészen elképesztő az a konzisztencia amit ez a fiatal srác mutat.
7. Carson Hocevar – NASCAR Truck Series (Múlt héten: 7.)
Hocevarnak 23 pontos előnyt kell megőriznie október végén, Miamiban, hogy életében először a bajnoki négyes döntő részese legyen, ami egy ilyen formában lévő versenyzőtől elvárható. Bár Talladegán csak 11. lett, de fontos pontokat gyűjtött a szakaszokban is, melynek köszönhetően nem kell túlstresszelnie majd a Truck Series utolsó előtti fordulóját.
8. Justin Allgaier – NASCAR Xfintiy Series (Múlt héten: 8.)
Justin Allgaier már biztos, hogy ott lesz az Xfinity Series rájátszásának következő körében, és nem fogadnék az ellen, hogy győzni tud a Roválon is.
9. Kyle Larson – Cup Series (Múlt héten: 9.)
Ha azt nézzük, hogy a riválisok hol végeztek, és azt, hogy Larson az utolsó méterekig nem került balesetbe, akkor meg kell dicsérnem őt. 13 pont előnye van a Rovál előtt, és ha nem hibázik olyat, mint tavaly, akkor sima lehet a továbbjutása a következő körbe.
10. Nick Sanchez – NASCAR Truck Series (Múlt héten: Nem szerepelt a listán)
Sanchez 19 pontot gyűjtött Talladegában az első két szakaszban, a végén pedig 7. lett, amivel felugrott a bajnokság 4. helyére. Miamiban nagyon érdekes lesz látni, hogyan alakul majd a Matt Craftonnal zajló viszálya (bővebben erről a podcastban), de minden esélye megvan az újonc versenyzőnek, hogy az első évében bejusson a legjobb négy közé.
Aki épphogy lemaradt: Chase Elliott, Ben Rhodes, Parker Kligerman
Kiesett a top10-ből: Chris Buescher, Brad Keselowski, Parker Kligerman (óriási csalódás volt számomra minden szempontból az RFK talladegai szereplése)
Új a top10-ben: Ryan Blaney, Corey Heim, Nick Sanchez