Az év egyik legjobb versenyhétvégéjét hozta a NASCAR, hiszen a Truck Series Mid-Ohio-ban, az Xfinity és a Cup Series pedig Atlantában futott fantasztikus versenyt.
A mostantól – remélhetőleg – heti szinten megjelenő új rovatunk elején néhány alapszabályt szeretnék lefektetni.
- Ez a lista szubjektív, ne lepődjetek meg, ha a statisztikák, és a megérzések fura egyvelege alapján van összerakva
- Mindhárom nemzeti széria versenyzői felkerülhetnek a listára, de értelemszerűen súlyozva vannak a három széria versenyzői, kezdve a Cup Seriestől, az Xfinity-n át a Truck Series-ig
- A listán nem tehetséget, nem pontversenyt nézek, hanem azt, hogy melyik versenyző milyen lendületben, formában van az utóbbi hetekben.
1. Martin Truex Jr. – NASCAR Cup Series
Nehéz más versenyzőt ebbe a pozícióba rakni. A Chicagói betli után nagyszerűen állt talpra Atlantában, és a verseny nagy részében az ő tempója tűnt a legerősebbnek a Fordok mellett úgy, hogy a Toyoták nagyjából labdába sem tudtak rúgni a verseny nagy részében. Bár egy baleset miatt csak a 29. helyen ért célba, ez ne zavarjon össze minket. Martin Truex Jr. még mindig toppon van.
2. Kyle Busch – NASCAR Cup Series
Busch egy elképesztően konzisztens szezont kezd összerakni az elmúlt hetekben. Chicagóban a falban volt, mégis vissza tudott térni a top10-ben a verseny végére. Ez van akkor, amikor valaki bajnoki formában van. A 8-as autó sofőrje Darlington óta nem ért célba rosszabb helyen, mint a 9. hely, és közben begyűjtött egy győzelmet is.
3. William Byron – NASCAR Cup Series
Ha már bajnoki formáról beszélünk… William Byron jókor volt, jó helyen Atlantában, de kétség sem férhet ahhoz, hogy egyelőre nem látjuk azt a formahanyatlást, ami tavaly jellemezte a szezonját.
4. John Hunter Nemechek – NASCAR Xfinity Series
Ahogy William Byron is tette, JHN is kihasználta a riválisok rossz döntéseit, és megszerezte 3. győzelmét a szezonban. Nemechek elképesztően domináns teljesítményt nyújt idén, és nehéz mást elképzelni a NASCAR Xfinity Series legfőbb bajnoki jelöltjének.
5. Kyle Larson – NASCAR Cup Series
Larson olyan igazi Larsonos Superspeedway teljesítményt hozott Atlantában – azaz egy törött autóval a garázsban kötött ki. Előtte azonban konzisztens top10-es helyezéseket hozott négy héten keresztül, és az az érzésem, hogy még nyáron elképesztően el fogja kapni a fonalat, és egymás után nyerhet 2, vagy akár 3 versenyt is.
6. Corey Heim – NASCAR Truck Series
Nehéz szavakat találni Corey Heim idei teljesítményére. A Toyota NASCAR Truck Series-es csillaga úgy vezeti a bajnoki pontversenyt, hogy kihagyott egy fordulót betegség miatt, és elképesztően domináns formában versenyzett – és nyert – Mid-Ohio-ban is.
7. Chase Elliott – NASCAR Cup Series
Elliott kúszik-kúszik felfele a pontversenyben, és bár győzelemre nem igazán volt esélye az utóbbi hetekben, de eltiltása óta most volt az első olyan fordulója, amikor nem sikerült top5-be kerülni.
8. Cole Custer – NASCAR Xfinity Series
Úgy tűnik kezd feléledni a Stewart-Haas Racing NASCAR Xfinity programja. Riley Herbst elképesztően teljesített Nashville-ben, csapattársa, Cole Custer viszont az elmúlt öt versenyből kettőt is megnyert (Portland és Chicago), és egészen márciusig kell visszamennünk, hogy olyan versenyt találjunk, ahol nem került top10-be.
9. Carson Hocevar – NASCAR Truck Series
Carson Hocevar jövőre már nem a Truck Seriesben fog versenyezni, ezt itt és most ki merem jelenteni. A fiatal versenyző Mid-Ohioban három körös hátrányból jött vissza a 12. helyre, előtte pedig így nézett ki az eredménysora: Darlingtonban 5. hely, North Wilkesboro, Charlotte, Gateway 4. hely, Nashville 1. hely.
10. Zane Smith – NASCAR Truck Series
Zane Smith borzalmasan sikerült késő tavaszi-kora nyári időszaka után két második helyet hozott, és úgy tűnik minden visszatért a régi kerékvágásba a Ford tehetségénél.
Akik épphogy lemaradtak a listáról: Ross Chastain, Austin Hill