NASCAR Power Rankings – Trükkös helyzet elé állított a trükkös háromszög…

Denny Hamlin 7. poconoi NASCAR Cup Series győzelme mellett nem lehet szó nélkül elmenni, még akkor is, ha kérdéses körülmények között szerezte azt.

Alapszabályok:

  1. Ez a lista szubjektív, ne lepődjetek meg, ha a statisztikák, és a megérzések fura egyvelege alapján van összerakva.
  2. Mindhárom nemzeti széria versenyzői felkerülhetnek a listára, de értelemszerűen súlyozva vannak a három széria versenyzői, kezdve a Cup Seriestől, az Xfinity-n át a Truck Series-ig.
  3. A listán nem tehetséget, nem pontversenyt nézek, hanem azt, hogy melyik versenyző milyen lendületben, formában van az utóbbi hetekben.

1. Martin Truex Jr. – Cup Series (Múlt héten: 1.)

Martin Truex Jr. arra panaszkodott, hogy egy hasonló “piszkos húzással” valószínűleg ő nyerte volna a versenyt. De mennyire örülünk, hogy nem így történt. Martin Truex Jr. ugyanis a modern NASCAR egyetlen olyan versenyzője, aki mindig tisztán versenyzik a riválisai ellen – még akkor is, ha a többiek ezt vele szemben nem teszik meg. Ja és nem mellesleg Truex megint hozott egy 3. helyet.

2. Kyle Larson – Cup Series (Múlt héten: 5.)

Larsonnak győzelmeket jósoltam a nyári szakasz végére, és még mindig hiszek ebben. Poconoban nagyszerű teljesítményt nyújtott, de – fura ezt mondani – valahogy meg kell tanulnia azt, hogyan ne lökjék őt ki a végén, azaz, hogyan kerülje el ezeket a helyzeteket. Idén már nem ez volt az első alkalom, hogy egy ilyen eset miatt veszít el győzelmet.

3. William Byron – Cup Series (Múlt héten: 3.)

Byron megtartja harmadik helyét a listámon, mert bár nem volt kiemelkedően jó versenye, de így is a top10 környékén autózott egész nap. A Hendrick Motorsports pilótájának van annyi a bankban, hogy megtartsa ezt a pozíciót.

4. Corey Heim – NASCAR Truck Series (Múlt héten: 6.)

Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni erről a fiatalemberről, aki Poconoban kard-ki-kard csatát vívott a széria történetének legsikeresebb versenyzőjével Kyle Busch-sal. Busch-nak mind a 20 évnyi tapasztalatát be kellett vetnie riválisa ellen, hogy megnyerje a futamot, és ez mindent elmond Heim fantasztikus képességeiről.

5. John Hunter Nemechek – NASCAR Xfinity Series (Múlt héten: 2.)

Nemecheknek szintén van annyi a bankban, hogy egy rosszul sikerült futam nem löki túlságosan hátra a Power Rankingsben. Ez csak egy botlás volt, ami mindenkivel megtörténik egy ilyen hosszú szezonban.

6. Denny Hamlin – Cup Series (Múlt héten: Nem szerepelt a listán)

Denny Hamlin elkezdte fűzni a jó versenyeket. Ezt a formát egy győzelemmel koronázta meg Poconoban, arról pedig, hogy mi a véleményem az előzéséről, bővebben beszélni fogok a podcastban, amit ma, azaz kedden veszünk fel. Az eredményekkel viszont nem lehet vitatkozni, így Hamlin feljön a hatodik helyre.

7. Austin Hill – NASCAR Xfinity Series (Múlt héten: 9.)

Austin Hill lenyűgöző teljesítményt nyújt az idei szezonban, és ezt a poconoi lesipuskás győzelme is jól mutatja. Az RCR versenyzője megérett arra, hogy fellépjen a premier kategóriába, de előtte még valószínűleg szeretné megnyerni az Xfinity Series 2023-as kiírását.

8. Kyle Busch – Cup Series (Múlt héten: 5.)

Bár a Truck futamot megnyerte Busch, de a Cup versenyen csalódást keltő teljesítményt nyújtott. Ez sorozatban a második rossz versenye volt, így nem véletlen, hogy ennyire hátracsúszott a listámon.

9. Kevin Harvick – Cup Series (Múlt héten: Nem szerepelt a listán)

A legendás 4-es ismételten erőn felül teljesített a gyengécske Stewart-Haas Racing technikával, és bejött a top5-be. Harvick idén pontok alapján garantáltan be fog kerülni a rájátszásba, de kérdés, hogy tud-e 110% helyett 130%-ot nyújtani, hogy győzelmeket szerezzen.

10. Daniel Hemric – NASCAR Xfinity Series (Múlt héten: Nem szerepelt a listán)

Egy héttel ezelőtt épphogy kimaradt Daniel Hemric, ezen a héten viszont elképesztően stabil teljesítménye kihagyhatatlanná teszi őt. A Kaulig Racing versenyzője Nashville óta pakolgatja a top10-es helyezéseket, és az utóbbi három versenyen folyamatosan top5-ben volt. Érik a győzelem Hemric számára.

Aki épphogy lemaradt: Tyler Reddick, Chase Elliott, Erik Jones, Sam Mayer
Kiesett a top10-ből: Brad Keselowski, Chase Eliott, Cole Custer
Új a top10-ben: Denny Hamlin, Kevin Harvick, Daniel Hemric