Suárez és Buescher indulhatnak az első sorból az esős előfutamokat követően

Daniel Suárez szerezte meg a pole pozíciót a North Wilkesboro Speedwayen megrendezésre kerülő NASCAR All-Star Race-re.

Az első előfutam során egy sárga zászlós megszakítás zavarta csak meg a versenyt. A NASCAR illetékesei az idén először bevethető nedves időjárási körülményekre kifejlesztett gumikkal indították a versenyt, mivel a rajt pillanatában a pálya még nedves volt. A 33. körben az eső felerősödött, és a csapatoknak ki kellett jönniük a pitbe új szett nedves gumikért. Ez egy versenyen kívüli kiállási ciklus volt, így a sorrend változatlan maradt.

Suárez kétszer is vezetett, összesen 34 kört. A #99-es Trackhouse Racing Chevrolet az élről kezdhette meg az előfutamot, de a rajtnál Chase Elliott megelőzte Suárezt, aki a 27. körben visszavette az első helyet riválisától, innentől kezdve pedig senkinek nem adta már át helyét, ezzel pedig megszerezte a vasárnapi All-Star Race pole pozícióját.

“Jó volt menni azokon az átmeneteken a vizes pályán, majd a félig száraz pályán is. Nem volt 100 százalékig száraz, de félig-meddig az volt” – mondta Suarez. “Elkezdtük a versenyt, és nyilvánvalóan senki sem tudta, mire számíthat majd. A #9-es (Chase Elliott) jobb munkát végzett, mint én. Nem tudom, hogy ő volt-e agresszívabb, vagy az autója történetesen jobban működött a vizes körülmények között, mert az első 10 körben nem volt semmim ellene, csak próbáltam tartani a lépést. A 15. körben már tudtam, hogy ez meglehet, a 20.-ban pedig már tudtam, hogy jobb vagyok.”

blank
Fotó: Sean Gardner/Getty Images

Chase Elliott egészen a 7. helyig esett vissza, Suárez mögött Joey Logano érkezett másodikként, a harmadik helyet pedig szintén egy Ford-os csapat szerezte meg, Chase Brioscoe #14-ese zárta ugyanis a legjobb 3-at.

Buescher az első sorban

Az RFK Racing versenyzője a poleból indulva mind a 60 kört vezette a második előfutamon. A 25. körben jött az eső miatti sárga zászlós megszakítás, aminek keretében a csapatoknak versenyen kívüli pitkiállások során nedves gumikra kellett váltaniuk.

Az újraindításnál Buescher újra remekül kapta el a fonalat és elhúzott a mezőnytől, majd végül magabiztosan nyert.

“Tetszett a Fastenal Mustangunk a slick-eken; elégedett voltam vele” – mondta Buescher. “Nem akartam nedves gumit feltenni, úgy éreztem, hogy még mindig kellően száraz volt a pálya és tulajdonképpen a végéig száraz is maradt. Egy kicsit elkezdett cseperegni, de az autó akkor is gyors volt, szóval már nem panaszkodom. A srácok remek munkát végeztek. A pitcsapatom nem tudta megmutatni, hogy mire képesek a versenyen kívüli kiállás miatt, de garantálom, hogy élesben is megcsinálták volna. Büszke vagyok erre a gárdára, ez egy pokolian jó kezdés. Az edzésen nagyon jól éreztem magam. Most még jobban érzem magam, szóval slick ide, vagy nedves oda, minden rendben lesz.”

blank
Fotó: Sean Gardner/Getty Images

Eredmények

123S5_HEAT1 (1)
123S5_HEAT2 (1)

 

 

Forrás: