Larson történelmet írt, ő nyerte 1996 óta az első versenyt North Wilkesboroban

Kyle Larson győzelméhez nem is férhetett kérdés, miután a 250 körből 138-at töltött az élen, és a késői sárga zászlók sokasága sem zavarta meg.

1996 óta először rendeztek pontszerző versenyt a legendás North Wilkesboro Speedwayen, ahol a hétvégén a NASCAR Craftsman Truck Series rendezte az egyetlen “éles” versenyt.

A pole pozícióból Corey Heim indulhatott, és a verseny első felében úgy tűnt, hogy ő, és a mellőle induló Carson Hocevar lesz a domináns két autó.

A második szakasz közepétől kezdve azonban két új pilóta bukkant fel, Kyle Larson és Ty Majeski személyében.

Végül ebből a közeli csatából Larson került ki győztesen, akinek a győzelmét még az sem sodorta veszélybe, hogy az utolsó előtti újraindítás előtti kiállásnál visszacsúszott, és a 4. sorból kellett újrarajtolnia.

Igazán szórakoztató pálya volt, különösen ezekkel a truckokkal, hiszen a pálya mindkét végében használni lehet az apront. Nagyon jól éreztem magam. Nagyon szórakoztató volt.”

– mondta Larson a verseny után.

A 250 kör alatt több kisebb incidens mellett egy nagyobb is történt, melybe több élmenő is belekeveredett. A 201. körben Tyler Ankrum felcsapódott a falra, majd a visszapattanó autójába Rajah Caruth, Ben Rhodes is Zane Smith is beleszaladt. Szerencsére mindenki épségben ki tudott szállni az autóból.

A pontversenyben Corey Heim ennek – és 17 megszerzett szakaszpontjának – köszönhetően átvette a vezetést, mögötte pedig Ty Majeski és Zane Smith következik. Jövőhéten a Truck Series ismét versenyezni fog, hiszen az Xfinity és a Cup Series mellett ők is ellátogatnak majd Charlotte-ba.

32310_UNOFFRES