Christian Eckes megérdemelten győzött a legendás pályán.
Eckes több nagyszerű NASCAR Cup Series pilótát is maga mögé utasítva szerezte meg újabb győzelmét a Truck Series 2023-as kiírásásban.
A kupások közül egyértelműen William Byron szerepelt a legjobban, sokáig úgy tűnt, hogy még diadalmaskodhat is a NASCAR 3. számú nemzeti szériájának futamán. Christian Eckes az egész futamon kiegyensúlyozottan teljesített, az első pillanattól érezte a pályát. Első komolyabb csatáját Corey Heim-mel vívta, akit a 100. körben sikerült megelőznie. Több helycsere is történt az élen, azonban a sárga alatti befutónál újra Eckes volt az élen, így az egyébként viszonylag kevés balesettel tarkított versenyt megérdemelten nyerte meg a #19-essel.
A vendégeskedő kupasorozatos pilóták közül William Byron az előkelő 4 helyen zárt nagy csatákat követően, míg a többiek szereplése messze elmaradt a várttól. Bubba Wallace a 7., Ross Chastain a 13., Corey LaJoie pedig mindössze a 16. helyen zártta a futamot. Bár Zane Smith versenye nem sikerült jól és egy balesetbe is belekeveredett, a bajnoki tabellát ezt követően továbbra is vezeti.